Fekszem egy domb tetején, egyedül. Néma csönd vesz körül, sehol senki. Gondolkodom.

-Tudom, hogy nekem mit jelent az a milló apró fény az égen, de azt nem tudom, neked mit jelent. Jelentheti az univerzum határtalanságát, rájöhetsz arra, hogy mégis csak egy pont vagy a Föld egyik féltekén... de hogy csak egy csillagot jelentene... nincs olyan.
Mert beindítja a fantáziád, képzeleted minden apró kis zugát átkutatja, és kihozza belőle a lehető legjobbat. Elgondolkodtat, elmélyít az élet rejtelmeiben. És ha felnézel, megérzed azt a szédítő varázst, amit a csillagok nyújtanak neked, máris megérted miről beszélek. Ha itt fekszel mellettem a fűben, és látod azt a gyönyört, amit nekem nyújt az a pár apró pötty... el sem hinnéd, hogy létezik. De ez csak a látszat. Ha a látvány mögé nézel, tudod, hogy azok az apró pöttyök igazából hatalmas égitestek. Milyen messze vagyunk tőlük, és mégis mennyire szerethetőek... És látod ott azt a legfényesebbet? Képzeld el, barátok lettünk. Nem kell szavakat pocsékolnunk egymásra, mert csak ránézek, és máris boldog vagyok. Érted már? Ha felnézel, megláthatod bennük az életet, a természet szépségeit... és rájöhetsz, hogy akadnak még olyan csodák az életedben, amelyekről álmodni sem mertél. 
Így hát csak annyit mondok: Kémleld éjjel az eget, s hidd el, többet fogsz látni a csillagoknál.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.