Bújkáltam. Azt hittem, attól minden sokkal könnyebb lesz, de tévedtem. Árnyékban éltem, soha nem mentem fényre, nem vágytam az igazságra. Tudtam, hogy az életem csupa hazugság, de azt akartam hinni, hogy minden úgy van, ahogy mondják. Nem akartam szenvedni. Nem akartam tudomást venni arról, hogy minden tönkrement, csak önfejűen és önzően azzal foglalkoztam, hogy ne törjek össze. Ma már minden más. Ma már igen is fényt akarok magam körül, láttatni akarom az emberekkel, hogy itt vagyok, élek, létezem, és nem akarom hogy semmibe vegyenek. Nem akarom már titkolni a gondolataimat, az érzelmeimet, itt és most ki akarom mondani, hogy elegem van, beltelt a pohár, tudatni akarom mindenkivel, hogy az életnél szörnyebb dolog a világon nincs, és végre akarok magam mellett tudni valakit, akitől megkérdezhetem a világ legfontosabb kérdését: MIÉRT?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.