Azt mondják, a zene által megismerhetjük az embereket. Ha tudjuk, hogy a másik mit hallgat, beláthatunk a lelke mélyére, megtalálhatjuk minden tulajdonságát- ha elég kitartóan keressük. Annak a barátnőmnek szól ez a jellemzés, amelyik magára ismer benne. Ennek a lánynak- nevezzük…

Igen. Vége van. Nem szabad sírnom, tudom, de visszatartanom nehéz. Keserű nyállal telik meg a szám, szemem már könnyekben... remeg minden porcikám. De nem szabad. Megígértem neki, hogy erős leszek akkor is, ha ő már nem lehet az. Ha bekövetkezi a balszerencse... Ezt kell a fejemben…

Éjfélre járt, de a tücskök még fáradhatatlanul muzsikáltak. Közben a kutyák is ugatni kezdtek, talán a felkelő hold őrítő varázsa miatt. Két külön zenekar, mégis jól egybeolvadtak a hangok, és létrehozták azt az altatódalt, mely hatására mi, emberek, képesek vagyunk…

Nyár van. Süt a nap, és én a fűben fekve gondolataimba merülök. Néha rászáll egy légy a lábamra, de mit sem törődve az egésszel, csak nézelődöm. A felhőket bámulva látom, ahogy a szél mozgatja őket, a madarak pedig mindennek ellenállva csak repülnek és repülnek. Jó lenne…

Régebben, a kinézetük miatt szerettem a fiúkat. A környezetemben még a mai napig is vannak olyanok- elég sokan- akik meglátnak egy srácot, kívülről ideális, onnantól kezdve az a lány szerelmes, és megbolondul azért a pasiért, akit nem is ismer. Így megy ez... Ezt csináltam én…