Nyár van. Süt a nap, és én a fűben fekve gondolataimba merülök. Néha rászáll egy légy a lábamra, de mit sem törődve az egésszel, csak nézelődöm. A felhőket bámulva látom, ahogy a szél mozgatja őket, a madarak pedig mindennek ellenállva csak repülnek és repülnek. Jó lenne madárként szemlélni az életet, gondolom ekkor. Jó lenne szállni a magasban, világot látni. Elkalandozok ezen egy darabig, majd hirtelen eszembe jut: máris madár vagyok, bár engem nem a szárnyam repít, hanem a fantáziám. Mégis eleget tesz a kérésemnek: képzeletem sodor mindefelé a világban arra, amerre épp most nem vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.