Mindenki azt szeretné, ha átlátna a másikon, ha tudná, hogy mit gondol és érez a többi. Millióan sóvárognak ezért a tehettségért, -mert igen, van aki tudja mindig az igazságot, és én is tudom- de én megszabadulni akarok csak tőle. Nem akarom látni azt, amit nem lenne szabad. Csak egy kicsit vak szeretnék lenni. Annyira, mint mindenki más. De nem, nekem megadatott az, hogy másképp lássam a világot, másképp értelmezzem a jeleket, mint a többiek. Pedig nem kértem. Most látom a valóságot, és a valóságnak tettetett hazugságot is. Semmi nem fáj annál jobban, ha tudod, hogy hazudnak neked, vagy ha tudod, hogy csak hitegetnek. De a legszomorúbb, mikor már annyira szerelmes vagy, hogy hiába tudod az igazságot, a hazugságot is igaznak látod. Mert a szerelem elvakít. Az érzések tökretesznek... Érzések... már megint ők. Tudna valaki olyat mondani, hogy egyszer ezek segítenek? Tudna valaki példát mondani arra, hogy az érzéseink mentik meg az életünket? Igazán kíváncsi lennék rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.