Gyenge vagyok. Túl sok ez nekem, de nem adhatom fel... mégegyszer nem. Megint megtörténik, megint aggódok, megint érzem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj... de most nem szabad összeesnem. Stabil kétlábon fogok állni akkor is, ha téged már a hátamon kell vinnem,olyan gyenge leszel... mert szeretlek. Ha kell, elszenvedek helyetted mindent, mert hiába sok ez nekem, az irántad érzett szeretetemhez képest mégis mindez semmi... Az égvilágon semmi. Fontosabb vagy nekem, mint gondolnád, fontosabb, hogy velem legyél... és ezért bármire képes lennék. Ha kellene, életem áldoznám érted, tudod jól. De ilyenkor, amikor hagyod hogy a szavak csak átcsusszanjanak a fejeden, nem akarod megérteni és meghallani azt, amit mondani szeretnék... kevés vagyok. Nem tehetek érted semmit, csak imádkozok és reménykedek, hogy semmi bajod nem lesz. 
És nem tudod milyen érzés. Messze lakunk egymástól, így is nehéz dolgunk van. És még jobban megnehezíted azzal, hogy kételyeket hagysz nekem. Nem tudod, hogy milyen malmozni, és csak várni rólad az életjelet... ha lesz egyáltalán.
Borzalmasan fáj ez az egész, de érted megteszek mindent. Tűröm ezket, elszenvedem a világ legfájdalmasabb kínajit is, ha ezzel megmenthetlek téged. Mert... azt hittem tudod... hogy megmásíthatatlanul szeretlek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.