Arra lennék kíváncsi, hogy pontosan mit is érzel irántam. Talán ez segítene döntenem abban, hogy ÉN mit érzek. Szeretlek. Tudod jól, hogy ez így van, de nem tudom már pontosan milyen módon nyilvánul meg a szeretet itt bent... a szívemben. Időtlen-idők óta ezen töprengek, de nem találok megoldást. Egyik szavam a másikat üti. Hát mondd meg végre, mit érzel? Talán én is ugyanazt. 
Szívemben már meg van a válasz. Tudom a megoldást, tudom, és ismerem az érzéseimet, de valami blokkolja az utat, hogy eljusson ennek a tudata az agyamba. Annyi biztos, hogy mindent megadnék érted. Bárkit, és bármit megölnék, ha rád támadna, megvédenélek, óvnálak mindenféle veszélytől. Látod milyen furcsa? A lány védené meg a fiút? Badarság... vagy talán még sem annyira?
Zakatol az agyam éjjel-nappal, próbálom megszerezni az információt, próbálom a szívemet megnyitni, hogy őszinte lehessek saját magamhoz, de annyira mélyre rejtettem az összes érzelmem, hogy nem megy. Ha kinyitnám, minden egyszerre akarna kizúdulni. Azt pedig nem tehetem. Csak egyet akarok tudni. Mit érzek irántad? Ezt pedig rajtad keresztül tudhatom csak meg. TE mit érzel irántam? Szeretetet vagy pedig szerelmet?
Tudom, ez is botor kérdés... mert látom a szemedben, látom a gesztusaidban... egyszóval látom rajtad. Csak mondd ki, kérlek, s talán akkor kinyílik a kapunak az a rése, melyen épp csak a jelenlegi megoldás fér ki. Mondd ki, és azonnal válaszolni fogok rá: van-e esélyünk egymással szemben, vagy nincs.
Teljesen össze vagyok zavarodva. Ott az az őrjítő érzés, hogy ha rádnézek, megnyílik alattam a föld, de mégsem süllyedek el, remeg a lábam, de mégsem esek össze... és ez az érzés olyan felemelő... olyan csodálatos. Úgy érzem, mintha a közeledben nem lenne mitől félnem. A sziklaszirt szélén állok, de ha te ott vagy, nem zuhanok a mélybe...
Bár soha nem vesztünk össze, békében élünk jelenleg. De ha felbolygatjuk az érzéseinket, ha mindketten ráébredhetünk egy titkolt érzelemre.... talán semmi nem lesz úgy, ahogy most. Mindenben ott a rizikó. Talán szép jövőnk lesz együtt... Talán nem. Ez a sok "talán"... Nem bírom már őket. Nekem egy biztos pont kell végre!
Szavaimből úgy hangozhat, szerelmes vagyok. Tudod hányan állítottak tükör elé, és hányan kérdezték meg, hogy értem- e miről beszélek? De semmi nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. De ha nem vagy hajlandó válaszolni- amit a szemedből szintén ki tudok nézni- akkor ne is mondj semmit. Ne. Mostmár késő, tényleg ne szólj. Egyszerűbb lesz minden, ha az én érzéseimet kiiktatjuk egy primitív, de hatásos módszerrel, melynek eszköze a kés.
Szelemem... barátom... mindegy már kicsodám.
Ég veled.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.