Mit érzek most? Azt érzem, hogy egyszer végre boldog lehetnék, és ki tudnék ugrani a bőrömből... de valami még is visszafog. Idegesít. Megőrülök attól, hogy láncra vagyok verve, és egy póráz mindig megszabja az utam és visszatart. Ez a póráz pedig azt hiszem, hogy a valóság. Szerinte nem élhetek úgy, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül lássam a dolgokat, mert az élet nem tündérmese, mert annak mindig jó vége van. És talán igaza van, hisz ha belegondolok, az élet inkább egy dráma. Mindegy, mit teszel, a végén úgy is meghal mindenki, és semmivé foszlik mindaz, amiért évtizedekig küzdöttél. Látod? Ennyit ér a boldogság. Hiába érzed, hiába reméled, ha meg is kapod, egyszer úgy is elveszíted. Értelmetlen minden harc a tudásért, a szeretetért, a jólétért... mert lehet, hogy a Földön örök, de a te szívedben ez is múlandó, és minden érzésed veled együtt hal majd meg.
És most ne sírj. Látom már a szemedben a könnyek csillanását. Sajnálom, hogy ezt ilyen keményen mondtam el neked, de megőrít az optimizmusod és a gyermetekséged. Sajnálom. Tudom, te ezt soha nem fogod megérteni, mert a szüleid takargatják előled a valóságot. Próbálnak gyönge lelkedre vigyázni, de azt nem tudják, hogy ahelyett, hogy védenek fűtől-fától, inkább edzeni kéne a szíved. Igen is, tudnod kell, mi az a háború, tudnod kell, mi az a halál, tudnod kell, mi az a szenvedés, tudnod kell, mi az a bánat, a félelem.... Érezned kell, hogy ember lehess.
De ha nem érted meg mindezt, abban sincs semmi. Csak olyan leszel, mint a többi Földön élő egyed. Egy olyan valaki, aki azt hiszi mindent tud, közbe meg semmit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.